Global Union - KYOCERA és a K2 magyar expedíció
Büszkén jelentjük, hogy a magyar K2 expedíciós csapata 2019. június 22-én felért az alaptáborba.
A Global Union – KYOCERA immáron harmadik éve egyik fő támogatója a Klein Dávid és Suhajda Szilárd alkotta hegymászópárosnak. A 2019-es expedíciójuk „Himalája koronája” projekt része, amelynek célja az összes 8000 méter fölötti hegy magyar névhez köthető megmászása. Ebből jelenleg kettő hiányzik, közülük az egyik a legendás K2.
Az idei expedíció azért is különleges a Global Union Kft. számára, mivel az alapító, ügyvezető-igazgató és tulajdonos Juhász László, az alaptáborig, azaz nem kevesebb, mint 5100 méterig, kísérte a csapatot. A közel három hetes pakisztáni útról így nyilatkozott:
„Életem egyik legkomolyabb fizikai és mentális megmérettetése volt a 7 napos trekking túra. Napi 10-12 órákat gyalogoltunk oxigénhiányos környezetben, éjszaka pedig sátorban aludtunk, ahol néha -10°C volt a hőmérséklet. Minden nehézség ellenére megérte, hiszen teljesítve a világ egyik legkeményebb trekking túráját, egy elképesztő környezetet, a világ legmagasabb hegyeit és az ott élő emberek nem hétköznapi életét ismerhettem és tapasztalhattam meg a saját bőrömön.
Köszönöm a lehetőséget a hegymászó barátaimnak, Dávidnak és Szilárdnak, és szívből kívánom a K2 sikeres csúcsmászását nekik!”